imádom a munkám, imádom az embereket. sajnos megint csak a munkának élek, lévén, hogy későn érek haza, és hát valljuk be, reggel nem nagyn igyekszem a felkeléssel, így mire kimászom az ágyból, már készülhetek is dolgozni. ezennel megfogadom, hogy ezen szépen lassan változtatni fogok..
egy átlag napom így nagyjából 10-12 óra közötti felkeléssel kelik, majd reggeli, olvasás-lézengés, egy órakor pancsi, kettőre elkészülök, negyed háromkor elindulok,háromra odaérek.
háromtól éjfélig/11ig dolgozunk, 6 óra körül van egy fél óra vacsoraszünet. ha korán végzünk/jókedvűek vagyunk/sok vendég volt vagy éppen kevés, akkor a nap végén iszunk.ki mit kér. sört? bort? igazán jó estéken nem a maradék borokat, hanem új üvegeket bontunk.
így történt, hogy a tegnapi kb 90-100 fő ebédeltetése után(ebben mi csak besegítettünk, a reggeli csapat vitte a nagyrészét) illetve a 120 fő megvacsoráztatása után (ez teljesen a mi érdemünk) Kannan leküldte Paulinát a stockba, hogy hozzon egy üveg fehér, meg egy üveg vöröset, és megisszuk.egy snassz, 'olcsó' vörösbort hozott, meg egy ismeretlen fehéret. a vöröset ki is bontotta, majd elment. jött a magyar csajszi - ő nem bírja a vörösbort, hát kibontotta a fehéret. no, erről hamar kiderült hogy ej ej nem kellett volna, fogtuk is a fejünket, és még mielőtt beleittunk volna, visszatömtük bele a dugót és otthagytuk. de hát a baj már megtörtént, nincs mit tenni, el már nem adható, meg kell inni. így történt, hogy ma munka után egy 180 fontos (circa 70.000 forintos) bort ittunk. :D
sosem fogom megérteni, hogy az emberek miért adnak ki ennyi pénzt valamiért. és ez még nem is a legdrágább italunk, ugyanis vannak borok 300 font fölött. illetve van 5puttonyos aszú, ami ugyan nem 300 font, de a 75ml kerül majd' 14 fontba, a félüveg pedig majd 70 fontba.... no mit szóltok?
mondok még jobbat. múlt héten két fazon beült a bárba - no nem a mi éttermünkbe, hanem a Balmoral Bárba, ez is a hotel része. (ugyebár van a Number One, a michelin csillagos éttermünk; a Hadrians Brasserie, ahol én dolgozom; a Palm Court, ahol hárfazenére teázhatnak; a Scotsman bar, ahol mindenki kiltben dolgozik; és a bamoral bár).
Nomondom, két fazon besétált és valami 50 éves whiskyből ittak KETTŐx25ml-t, majd ezért fizettek 600 azaz HATSZÁZ fontot... csak a két whiskyért!!! ugyanez a két pasi másnap visszajött és 1200 fontot ivott el. sosem fogom megérteni ezeket az embereket.....
hozzá kell tegyem, hogy megtárgyaltuk ám az esetet munka után egy bor mellett a supervisorainkkal is - hát persze, gyorsan terjednek ám a hírek. hogy mennyi igaz ebből mennyi nem, nem szeretném megvitatni, de. állítólag ezek a szuper italok csak részben szuperek - az 50 éves whisky például nem 100% 50 éves, hanem van benne egy pici abból a vén italból, amit aztán felöntenek az újjal. glenn pedig megosztotta velünk tapasztalatait a szőlőültetvénynél való munkásságáról és az italgyárakról - azokat a szuper, crisp, light, citrusy and fruity borokat és egyéb italokat nem a természet teremti olyan citrusyra vagy nem a berry izét lehet benne érezni, hanem az AROMÁÉT, amit hozzáadnak. ittatitok. :)
Utolsó kommentek