Na, újra eljött a blogolás ideje. Leginkább az végtelennek tűnő várakozás hozta el. Ismét Frankfurt Airport azaz Fraport – amilyen gyakran itt megfordulok lassan istentudjahányadikotthonomként tekintek már a helyre. Szerintem nincs olyan mosdó ahol még ne jártam volna itt :D

Kicsit fáradtan vágtam neki a napnak, de már fel sem tűnik ha napokig nem alszom. Krke kicsit korábban jött értem mint vártam, így még azelőtt érkezett, hogy az ébresztőórám egyáltalán megszólalt volna. Nem várattam sokáig, illetve az a 20 perc nem azért tartott addig ameddig, mert lassan készültem volna. Egyszerűen próbáljon meg az ember lánya kabátban, laptoptáskával a kézben két bőröndöt is lerángatni a második emeletről. Persze, az ember lányának van szép szája, talán még beszélni is tud, kérjen segítséget. De feltűnésmentesen akartam eltűnni, mielőtt valaki még rámragaszthatta volna a vírusait.
No igen, Braemarban, sőt egész skóciában fertőzünk, de erről később.

A reggeli luxus, ott a hotelban néha van olyna jó a kaja hogy jobban járunk ha nem eszünk, már az sem tűnt fel hogy evés nélkül indultam el, de szerencsére volt egy doboz jóóóó sűrű gyümölcsfacsarmányom – kis smoothie, az egy időre megtömött. Még jó hogy volt GPSünk, így Aberdeen elkerülésével rögtön a reptérre jutottunk. VOLNA, ha az az út ami a reptérre visz, nem a semmi közepére van kirakva és a műhód meglátja. Így viszont hazai minőségű aprócska utakon kanyarogtunk, a GPS szerint a mező közepén legelésző marhákon gázoltunk át, párszor visszafordultunk aztán egy olyan életveszélyesen durva útra kellett rákanyarodvabesorolva húú... na... de végül megérkeztünk.
Könnyes búcsú, a reptéren nyugtáztam hogy még 3 órám van, hát még akkor nincsen check-in, inkább együnk. Húztam, húztam az időt, minek sietni, a biztonsági ellenőrzésen úgyis túlvagyok 3 perc alatt, sorban állni nem szeretek.... no aztán 10 óra előtt picivel látom hogy a checkin megkezdődött. Már ez gyanús volt, hát még mikor megláttam, mennyien várnak a gépre. No de kérem, Aberdeenbe nem repül nagy gép, még frankfurtból se. Három kis gépet meg lehetett volna tölteni csak azokkal az emberekkel, akik előttem álltak a sorban, meg aztán még utánam is álltak annyian....
A sor is csak araszolgatott, pedig máskor rendesen lehet haladni. A lányok a pult mögött csak telefonálgattak, segítséget kértek, percekig tartott minden... hát mi történt? Ja hogy a reggeli járatot törölték, és most azokat az emereket is erre a gépre kéne felrakni. Vagy bármelyik másikra, csak valahova férjenek már fel. Olá. Nomármostaztánjött a bőröndök lemérése. Tudniillik félig vissza akarok költözni kishazácskánkba, így majd' mindent hazahozok és csak egy fél bőröndöt viszek vissza. No, bőröndöt fel a futószalagra. Meg tegyem a másikat is. De a szalag nem működött, szóval a lány a másikoldalról húzta a bőröndöt, én alulról toltam, no, csússzon már fel arra a mérlegre! Telefonos segítségkérés után sikerült becsekkolni, majd kártyával fizettem az extra bőröndért, szegény lány új lehetett mert épp hogy elő nem vette a kártyaterminál használati útmutatóját... majd megkért hogy a két bőröndöt vigyem már át a reptér túloldalán lévő börönd-ellenőrző ablakhoz, ott veszik át őket, mert a futószalagok nem működnek. Nosza, menjünk. Erős magyar lány lévén simán félkézzel feldobtam a bőröndöket a méter magasan levő ablakhoz, majd induljon a journey!

Hohóóóóó de hát itt még nincs vége.. mire idáig eljutottam már csak egy óra volt a gép indulásáig. No de jött a következő gyanús jel. A gépünk a kettes kapuhoz volt kiírva ahonnan 30 percen belül három gépnek kellett volna elindulnia... Kellett volna, mert aztán a miénket átrakták máshova és nm is indult el egészen két órával későbbig. Ugyanis a gépünk túlsúlyos lett – no nem magához képest, hanem útburkolati munkákat végeztek a reptérnél és, legalábbis amennyire értettem, az út nem bírja el a nagy gépek súlyát. Márpedig most nagyot küldtek, mert a kicsibe nem fértünk volna be. Ezért 'önkénteseket' kerestek, 16ot, hogy fáradjanak a kapuhoz és vállalják hogy későbbi, vagy másik napon induló géppel utaznak. Cserébe kompenzálják őket. Mondanom sem kell, két-három vállalkozónál nem akadt több, így ABCrendben az első x utast önkéntességre kényszerítették. No, lett nagy nemtetszik a dologból, veszekedés-mostmilesz-eztnemtehetik-mennyitfizetnek – majd aztán véééééégre 14.15kor elkezdtük a beszállást.... (12.15kor kellett volna a gépnek felszállnia)

No ne értsetek félre, nem panaszkodni akarok, én élveztem az egészet, memóriáztam, sudokuztam. Csak azért írom le, mert most van sok szabad órám, és nincs kedvem a duty free boltokat járni egy ötkilós táskával a vállamon, amúgy is fáj a hátam.

Viszlát otthon!