ideje azokról írnom, akik nélkül nem lenne hotel. vagy lenne, de fölöslegesen és üresen. szóval pár sor azokról a vendégekről, akik valamiért az emlékezetembe vésték magukat - azokról a vendégekről akiket nagyon megszerettem és azokról, akik különcök voltak. 
tudni kell, hogy a vendégek zöme 60 év fölött van, de inkább 70+. a legtöbben nagyon kedves, nyitott idős emberek,  soha egy rossz szavuk nincs. (persze mindig akad egykettő akik mindenben a hibát keresik és csakazért is kötekedni akarnak, de egy két kedves szóval meg figyelemmel őket is le lehet általában venni a lábukról.) 
íme a "lista" - figyelem, szétszórt írás következik!

pár hete érkezett egy bácsi - egyedül, autóval (nem értem, hogy vezethet még mindig). szinte teljesen süket volt, és járni sem tudott. a papírjait sem tudta kitölteni, így nekem kellett leírnom amit diktált. majd odaadta a kocsikulcsot, hogy hozzam már be a bőröndjét. az első emeleten volt a szobája, és régi, labirintusszerű épület lévén, teli félemeletekkel és egyébbel, nem minden szoba érhető el lifttel. az övé az volt, csak a lift után 7 extra lépcsőfokot kellett lefelé mászni és hatalmasat kerülni. mire felértünk a szobájához, eltelt fél óra. a bácsi egyedül volt, soha nem panaszkodott, mindig ment kirándulni és sétálni. mindenki azt hitte, hogy elégedett. távozása után a kommentkártyájából megtudtuk, hogy lévén 'disabled' nem tudott bemászni a fürdőkádba így egész héten nem mosdott. érkezésekor teli volt ugyan a hotel így nem tudtunk volna másik szobát adni neki, de egy hétig maradt nálunk és pár nap után át tudtuk volna tenni egy földszinti, zuhanyzós szobába. de hát néma gyereknek anyja sem érti a szavat (azaz NEMAGYEREKNEK). a bácsit egyébként biztosan el akarta tenni láb alól a huga - ugyanis ő fizette be egy hétre a bácsit egy nyaralásra anélkül hogy jelezte volna hogy járásképtelenés földszinti szobára lesz szüksége. 

két hete érkezett egy másik bácsi, szintén egyedül. szegény, igen öreg-beteg volt, annyira remegett állandóan, hogy nekünk kellett kitölteni a papírjait, megírni a képeslapjait és kitölteni a kávéját. egyébként nem lett volna vele semmi baj ha picit kevésbé büdi és nem mindig olyankor állít meg beszélgetni amikor 6an várnak a rendelésre és még a coffestationt is újra kell töltenem, és épp 15 koszos kávéscsészét egyensúlyozok egy kézzel egy tálcán és nagyon nehéz. 
a bácsi egyébként többször elaludt az étteremben vacsora után, majd nem emlékezett, hogy megette e már a desszertjét vagy nem. egyszer a szobakulcsát is elhagyta, ezerfelé kerestük a recepción, majd megkértük, nézze már meg mégegyszer a zsebét. természetesen ott volt :) különben a hét végére összejött a többi buszos vendéggel, és az utolsó két estén ő lett a bárban a társaság középpontja a történeteivel. Yurenának (a spanyol lány, aki felszolgálóéknt dolgozik az étteremben) az utolsó napján vitt egy csokor sárga margarétát.

az első hetekben volt egy pár, a négyes szobában laktak (a négyes szoba lakói mindig nagyon tüneményesek); mindig megálltak beszélgetni és nagyon szerelmesnek tűntek még így hetvenen túl is. egyszer meg kuncogva meg is jegyezték hogy az eső miatt a sétát másnapra halasztják, most inkább visszavonulnak... hancúrozni... aztán adtak egymásnak egy puszit. awwww. :)))

egyszer akadt egy esküvői társaság - jött vagy 40-50 ember, a menyasszony családjából és a vőlegény felől is voltak ott. a menyasszony ismerősei elég kellemetlen embereknek tűntek, sok gond is volt velük, rengeteget ittak és kötöszködtek, viszont a vőlegény családja megintcsak nagyon édes volt. a nagymama és a nagypapa pontosan ugyanolyanok voltak mint az amerikai nagyszülők. pár nappal a család többi része előtt érkeztek és folyamatosan érdeklődtek hogy érkezett e már meg azóta valaki. a családban volt egy fiatal down kóros lány is. minden este a bárban vacsoráztak, 10-14 fővel. ehhez általában át kellett rendezni az egész bárt és elég keményen megdolgoztattak minket. (10-14 főre felvenni az italrendelést, megcsinálni és azonnal kivinni, akkor is macerás ha ketten vagyunk; nem is beszélve arról, hogy mindig volt más vendég is rajtuk kívül). az ételeket pedig mindig egyszerre készítik el - azaz ha a konyha csöngetett akkor egyszerre volt 14 óriási tányér amit ki kellett hozni - szerencsére a recepcióról és néha az étteremből is kaptunk hozzá segítséget, így elég volt 3x fordulni..
valamiért ez a társaság nagyon a szívemhez nőtt.

a múltheti buszon volt egy 6fős csapat - három idős pár. minden estéjüket a bárban töltötték (kivéve amikor volt enterntainment/élőzene, akkor azt nézték). az egyik nő mindig MOJITO-t ivott, J-vel ejtve a szót. és mindig úgy kérte hogy "még egy olyan mojitot vagy mit". a másik pedig gin+kólát. két-három kör után már rendesen be voltak csiccsentve, hangosan kacagtak, mindig a macskaarisztokraták libamáliája és libabigélje jutott eszembe róluk. végtelenül türelmesek és kedvesek voltak, mindig beszélgettünk és viccelődtünk. egyikőjük nagyon hasonlított az amerikai nagymamára (még az is lehet, hogy ő volt, csak nem ismertük fel egymást...:D )
ugyanezen a buszon utazott két bácsi is. az egyik 70-80 között, alig tudott járni, a másik egy 10-15 évvel fiatalabb volt nála. az étteremben mindig a legelső asztalok valamelyikénél ültek és mindig kólát kértek. (egyszer annyira elcsúsztunk hogy fél órát kellett várniuk, elfelejtettük a rendelésüket. akkor megkapták ingyen a kólát.) délutánonként mindig beültek a bárba kávézni és sütizni.
az utolsó estéjükön mindannyian odajöttek, megköszönték a munkámat, örülnek hogy megismertek, ölelés puszi puszi.

a fent említetteken kívül még rengeteg olyan vendég volt akit nagyon megszerettem - és persze olyan is akiket nem. miattuk megéri csinálni. akarom mondani miattuk éri meg csinálni. :))) 

most ennyi, remélem nem túl unalmas ezt így olvasni. 
a végére egy kérés - aki otthonról olvassa a blogot, kommentben írja le nekem, hogy mit vacsorázik/ebédel.... jókis magyaros listát szeretnék aztán látni, pörkölttel, csirke és gombapaprikással, vadassal, ilyenekkel... hmmmm :)) 
puszi mindenkinek
<3